Az orientális tánc története 3.

Az orientális tánc története III. 

A nőiesség

A ma a köztudatban téves elnevezéssel "hastáncként" élő tánc és elődei mindig izgatták, elbűvölték az embereket, hozzájárultak lelkiállapotuk, esetleg tudatállapotuk megváltozásához. Őseink több ezer évvel ezelőtt is keresték már azokat az utakat, amelyek segítségével adottságaik, képességeik maximumát tudták előhozni. Ezeknek egyike volt a hipnotikus hatású "hastánc", amelyben a törzs asszonyai körülvették vajúdó társukat, hogy segítsenek neki. A szülő nő átvette a többiek által végzett hullámzó hasmozdulatokat és a méhösszehúzódások ritmusára mozgott, csökkentve az esetleges fájdalmakat, könnyítve a szülést.(Erről egy etnológus-táncosnő személyes marokkói élménybeszámolójában később részletesen olvashatsz.)

Ma első hallásra az emberek többségének a "hastánc" szó hallatán áttetsző szoknyák, fátylak, kendők, csillogó flitterek, csörgő fémpénzecskékből készült övek, láncok, röpködő gyöngyfüzérek, szabadon szálló hajfürtök, kígyózó karok, rezgő mellek, hullámzó has, ringó csípő, arab vagy török dallamok, ritmusok jutnak eszébe. Mindezek között elrejtőzve és feltárulkozva, közeledve és eltávolodva ott van a titok, a NŐ.

A NŐ az ősi anyaistennő, akinek hasa az élet kelyhe, a NŐ, aki az istennő kultusz papnője. Ahogy Ízisz Szaisz városban álló szobra talapzatán olvashatjuk : "Én vagyok minden, ami volt, ami van, ami lesz…Soha semmilyen halandó nem fedi fel, ami fátylam alatt rejlik”

Az egyik legrégebbi táncoló anya ábrázolás a körülbelül 21000 ezer éves , széles csípőjű, nagy mellű "Lausseli Vénusz" reliefje, amelyet a franciaországi Dordogne völgyében lévő barlangban találtak. Európa, Ázsia és Afrika-szerte számos szobrocska és sziklarajz bizonyítja a valamikori nő-központú világképet.

A tánc az anyaistennő kultuszának részeként, képes (volt) kapcsolatot teremteni a fizikai és a szimbolikus világ között. A csípő és a has hullámzó, köröző mozdulatai fontos részei voltak a szertartásoknak, hiszen a női öl (volt) az élet forrása, folytonosságának biztosítéka. Abban az időben, amikor az ember még nem ismerte a nemi aktus és a gyermekszületés közötti összefüggést, az anya, a nő megbecsülése természetes volt. Annál is inkább, mert a családfát is anyai ágon tudták nyomon követni. A rituálékat is nők végezték és isteneik is nők voltak.

Sok nép teremtésmítoszában a nő teremtette meg a Földet, vagy őrizte az Édenkertet. A sumérek Paradicsomában a bölcsesség istennője, Sziduri uralkodott, a görög Heszperidák kertjében Héra. A hullámokon táncoló Euronyme istennőt a Szél ejette teherbe kígyó alakjában s így született a világtojás. A finnek Kalevalájában Imatarnak a térdére fészkelt a kacsa, s egyik tojásából kikelt a világ. Az évezredek során az életadó, bőséget osztó, növekedést hozó anyaistennő különféle neveken oltalmazta az emberiséget.

Néhány közülük:

 Aruru, Inanna (sumér); Mummu, Tiámat (mezopotámiai); Astarte, Istár (főniciai); Maat, Tefnut, Nut, Izisz, Hator (egyiptomi); Gaia, Thétisz, Artemisz, Afrodité, Reia, Phoibé, Dioné, Mnenoszüné, Maia, Vénusz, Métisz, Athéné, Európa, Hekaté, Perszefoné (görög); Juno, Diána, Luna, Titánia, Cybele (római); Ilmatár (finn); Sakti, Durga, Aditi (indiai); Frigg, Hel, Freyja (germán); Tara (tibeti); Kwan-jin, Nu-wa (kínai); Kannon(japán); Al-Uzza, Al-Manat, Allát (ősi arab).

Vénusz

A patriachátus kialakulásával, a területszerző háborúk kezdetével azonban a női istenségek háttérbe szorultak. A családi tűzhely őrzése, a gyermekek szoptatása, nevelése miatt helyhez kötött nő már nem lehetett ideál. A hadak istenei férfi formát öltöttek, a női isteneknek csak az maradt, hogy szórakoztassák őket. A férfi isteneknek férfi papok kellettek és a papnők az istenek táncosnőivé, háremhölgyeivé váltak. A velük való áldozás egyféle templomi prostitúcióként fogható föl. A rituálék formája is megváltozott. A tánc azonban a kereszténység első évszázadaiban is még jelen volt a szertartásokban. A mai modern egyházakban is-főleg az USA-ban helyet kapnak a táncok.

A téma szakértőjétől, a sajátos humorú, több mint 40 éve a keleti táncokat kutató, gyakorló, tanító MOROCCO művésznéven ismert, világhírű Carolina Varga Dinicu-tól idézek Roots(Gyökerek) című írásából:

 "Mint ahogyan a kulturált beszéd is a barlanglakó ember makogásából alakult ki minden tánc gyökerei valamilyen vallási rituáléból erednek. Néhány közülük szándékosan erotikus. A tánc minden formája (ahogyan a sportok, a torna stb is), ha jól csinálják, kellemes látványt nyújt és hat az érzékekre. Sajnos sokan vannak, akik tudatlanságból és szűklátókörűségből az emberi test néhány kellemes mozdulatát közönségesnek, bujának tartják.

Ez az ő problémájuk, viszont ha valaki orientális táncosként és etnológusként keresi a kenyerét, óhatatlanul összeakad a beteges gondolkodással és a vulgáris félreértelmezésekkel.

A feltűnően helytelen "hastánc" elnevezés nemcsak hogy nem helyén való, hanem annyira inzultáló, mintha a flamencót "csótánygyilkolásnak" titulálnánk. Még rosszabb...”

                                                                                              Forrás: Balla Tünde