2013. augusztus 30., péntek
Sümegi várnapok 2013. augusztus
Augusztus közepén a Sümegi várnapokon volt hastáncfellépés. A hastáncoktatói csoporttársaimmal Nikola Mikoletta hastánc gáláján vettünk részt, ott léptünk fel.
Szólófellépésem során egy belledit táncoltam :)
Illetve részt vettünk Székely Maya legyezőfátyol és dobszóló workshopján
Aziza technika workshopja :)
És persze a várlátogatás sem maradhat ki :)
Szólófellépésem során egy belledit táncoltam :)
Illetve részt vettünk Székely Maya legyezőfátyol és dobszóló workshopján
Aziza technika workshopja :)
És persze a várlátogatás sem maradhat ki :)
2013. július 3., szerda
Fodor Barnabás- Muszlim házassági szokások- részlet
Fodor
Barnabás szemináriumi dolgozatának egy részét szeretném bemutatni, amelynek
témája a muszlim házasságkötési szokások. A dolgozat Edward Lena elbeszélése
alapján született , aki 1825 és 1849 között élt Egyiptomban és az ott szerzett
tapasztalatairól a múlt századi Egyiptom szokásairól írt. A következőkben egy
városi házassági ceremónia kerül bemutatásra.
Mindenekelőtt azonban ki kell térjünk néhány fontos dologra
melyek segítenek nekünk megérteni, hogy miért is alakultak így ezek a szokások
az évszázadok során. Ennek kapcsán kell megemlíteni azt, hogy ha az illető
férfi elérte a megfelelő kort és nincs semmilyen akadálya a házasságnak,
szégyenletes dolog attól tartózkodni. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a
tényt sem, hogy az egyiptomi lányok - de tulajdon képpen minden arab, illetve
meleg éghajlat alatt élő lány - hamarabb érik el a pubertást, mint a hidegebb
éghajlat lakói. Így sok házasságra 12-13 éves korban kerül sor, de néhány
különösen koraérett gyerek 10 éves korában megy férjhez. Csak kevés 16 éves
marad férj nélkül. A legáltalánosabb szokás és általában ezt is tartják
követendő példaként, hogy a férfi elsőfokú unokatestvérét veszi el feleségül,
amely esetben továbbra is cousinnak hívják egymást.
A kiválasztás
A kiválasztás során általában az anya vagy valamelyik közeli
nőrokon elmeséli a fiúnak jövendőbelije személyi és más tulajdonságait. Esetleg
szerződtet egy khát'beh-t, egy olyan nőt, akinek az a foglalkozása, hogy az
ilyen esetekben segítse az embert. Időnként több khát·beh is működik. A fiú
fejét ·telebeszélik" a lány tulajdonságaival, szépségével, ha több lány
közül lehet választania akkor különböző érveket és ellenérveket hoznak fel
mindkét menyasszonyjelölt mellett és ellen: olyanokat mondanak egy lányról,
hogy az olyan mint a gazella, kedves, fiatal..., míg a másik nem szép, de
gazdag és így tovább. Gyakran alkalmaz egy dellálehet, ügynököt, akire azért
van szükség, hogy eladja az ékszereket, ruhákat stb., amelyek majd minden hárem
kapuit megnyitják előtte - illetve khát·behjei előtt. A nők, akik a khát·behhel
együtt mennek feleséget keresni, egyszerű látogatóként mennek be a különböző
háremekbe, és ha valamelyikben igényeiknek megfelelő leányt vagy fiatal nőt találnak,
előadják látogatásuk célját, megkérdezik, hogy nem kifogásolják-e a házasságot,
aminek szándékát a vagyonuk, az ékszerek fejezik ki. A látogatók a leány
vagyoni és családi körülményeire tesznek fel kérdéseket, amiket aztán
elmondanak a jövendő férjnek, aki ha megvan elégedve a hírekkel, megajándékozza
a khát·behet vagy khát·beheket, majd visszaküldi a feleségjelölt családjához,
hogy ismertesse velük kívánságát. A szülők ilyenkor - ha elfogadják az
ajánlatot - hozzáadják feleségül a fiúhoz a leányt. Amennyiben a leány még nem
érte el a pubertást, akkor beleegyezése nélkül, de ha már átlépte ezt a kort,
akkor megválaszthatja magának férjét.
A vőlegény szinte soha nem láthatja meg a menyasszonyát,
esetleg titokban, egészen addig, amíg nem lesz teljesen az övé, vagy nem
csúszik le a leány alacsonyabb sorba, amely esetben a férfi már könnyen
megnézheti a leány arcát.
A ceremónia
A wakíl, a jegyajándék és a szerződés megkötője. Amikor egy
leány eladósorba kerül szüksége van egy wakílre, képviselőre, aki megköti a
szerződést a férjjelölttel. Ha a leány nem érte még el a pubertást, ezt a
szerepet az apa, vagy ha nem él, akkor vagy a legközelebbi férfi rokon, vagy a
Qadi tölti be, ha már elérte, akkor kinevezheti sajátmagának, hogy ki legyen a
wakíl, vagy megkötheti a szerződést őmaga is. Miután az ifjú kiválasztotta a
leányt, akit el akar venni, elkészíti az előzetes megállapodást, majd két vagy
három barátjával elmegy a wakílhez. Ha megkapják a wakíl beleegyezését, akkor
megkérdezik, hogy mennyi a jegyajándék, a mahr. Ez az ár, a riyál egy
képzeletbeli érték, nem pénz. Megállapodnak abban, hogy a mahr kétharmad részét
a házassági szerződés előtt kell kifizetni, a maradékot pedig félre teszik, és
ha a elválnak vagy a férj meghal, a feleség kapja meg.
Az esküvő napján a vőlegény és két-három barátja elmennek a
menyasszony házába déltájban, és magukkal viszik a jegyajándéknak azt a részét,
amit ezalkalomból megígért. Természetesen jelen van két muszlim tanú is a
szerződés megkötésekor. Ennek végeztével tekinthető a szerződés megkötöttnek.
Ezután kezdetét veszi a ceremónia: a vőlegény és a
menyasszony wakílja egymással szemben leülnek a földre, megfogják egymás jobb
kezét úgy, hogy a hüvelykujjukat feltartva egymásnak feszítik. Egy kendőt
terítenek az egymásba kulcsolt kezekre. Általában egy fiqít alkalmaznak, aki
irányítja, hogy mit kell mondaniuk. Elmondja előre a szerződés szövegét a
khuţbaval, beleszőve egykét intést, imát és idézeteket a Koránból és a
Hadíthból is. Ezután megkéri a wakílt, hogy elmondja, összeházasítja lányát
ennyi és ennyi összegű jegyajándék fejében, majd a fiqí segítségével elfogadja
a házasságot, védelme alá helyezi és kötelezi magát arra, hogy mindentől
megóvja. A vőlegény kezet csókol a barátainak és a többi megjelentnek, akik
aztán a vacsorára is hivatalosak. Mindenki kap egy hímzett kendőt - kivéve a
fiqít, aki egy díszítetlent -, amikre egy kis aranypénzt varrtak. Mielőtt
azonban az ezokból összegyűltek szétszóródnának megállapodnak a nászéjszaka,
laylat ud-dukhla idejében. Ez lesz az az éjszaka, amikor a menyasszonyt
elviszik a vőlegény házába, és az először találkozik vele.
Az előkészültek
A vőlegény általában 8-10 napot vár menyasszonyára a
szerződés befejezése után. Ezalatt a vőlegény mindenféle ajándékokat küld
jövendőbeliének, például gyümölcsöket, édességet; vagy esetleg készít neki
valami értékesebbet, mondjuk egy sálat.
Ugyanakkor a
menyasszony szülei azzal vannak elfoglalva, hogy összekészítsenek számára egy
pár bútort és ruhákat. Ezeket a nélkülözhetetlen tárgyakat, gaház, a
jegyajándék árából veszik és ezek képezik a menyasszony vagyonát, tehát ha
elválnának, akkor magával viszi őket. A bútorokat a vőlegény házába viszik. A
gaház tárgyai között található általában egy szék, a turbán széke, amely a
vőlegény turbánja számára készült. Ezt ülésre soha nem használják. A turbánt,
amikor ráhelyezik, egy vastag selyemkendővel takarják le. Néha két széket is
küldenek: egyet a férj turbánjának és egyet a feleség fejfedőjének.
A menyasszonyt péntek vagy hétfő este kell megkapnia a vőlegénynek,
de általában a pénteket részesítik előnyben, mert a többi napon tartandó
házasságot nem tartják szerencsésnek. Az elkövetkező két vagy három éjszakán
rengeteg kicsi, kétszínű - vörös és zöld - selyem zászlókkal díszítik és
csillárokkal és lámpásokkal világítják ki az egész utcát vagy a városnegyedet,
ahol a vőlegény lakik. Ezeken az éjszakákon, de különösen az utolsón, a
házasság beteljesülése előtt, állandó vendégeskedések színhelye a vőlegény
háza. Ilyenkor minden meghívott különféle ajándékokat küld neki, mint például
cukrot, kávét, rizst, viaszgyertyákat vagy egy bárányt. A vendégeket zenészek,
énekesek és táncosok szórakoztatják vagy egy khatmah, Korán recitátor előadása
vagy egy zikr.
A házasságot megelőző szerdán vagy szombaton, dél körül, a
menyasszony elmegy a fürdőbe. Ezt a menetet zaffat ul-hammámnak hívják. Néhány
zenész vezeti. Időnként a menet élén van két férfi, akik a menyasszony fürdő
eszközeit és ruháját viszik, ill. két másik, akik rózsa vizes tálakat visznek,
a többieknél pedig füstölők vannak. Elöl mennek a menyasszony férjes nőrokonai,
mögöttük pedig szüzek egy csoportja, majd őket követi a menyasszony selyem
mennyezet alatt, amit négy férfi tart. Két vagy három nőrokona is vele van a
sátor alatt. A sort pedig további zenészek zárják. Ilyenkor az egész fürdő ki
van bérelve a menyasszony részére. Több órát töltenek itt el mosakodással
játékkal..., s közben felfogadott énekesek szórakoztatják őket. Ezután pedig
ugyanolyan rendben, ahogy jöttek, elmennek. Miután visszatértek a fürdőből, a
menyasszony és társai együtt megvacsoráznak. A már említett énekesnők itt is
folytatják koncertjüket, melynek fő témája a szerelem. Miután a társaság így
összejött, a már előre elkészített hennából egy adagot kézbe vesz és azt
körbeadva, mindenki egy aranypénzt nyom bele. Ezután lemossa a kezét, és bekeni
újra a lábát és a kezét hennával, majd átköti vászonnal, hogy ne jöjjön le. Így
cselekszenek a többiek is. Így maradnak másnap reggelig. Ez a henna éjszakája,
laylat ul-henna.
A menyasszony menete
a vőlegény házához, a lakoma és a nászéjszaka
A következő nap a menyasszony nagy menetben átvonul a
vőlegény házához (zaffat ul-·arúsah). Innen származik a zaffa ritmus. Ez a
menet hasonló az előbbihez. Néha két kardforgató is megy a menet élén, akik látszólag
egymás ellen küzdenek. A menyasszony és a nőrokonok szamarakon ülnek, előttük
és mögöttük zenészekkel. Miután megérkeztek leülnek az étkezéshez. A vőlegény
lent ül a barátaival, majd napnyugta előtt elmegy a fürdőbe és ott ruhát
cserél. Miután a barátaival megvacsorázott, vár egy kicsit az esti ima előtt,
majd elmegy néhány mecsetbe, ahol imádkozik. A mecsetbe is nagy menettel megy,
melyet zenészek kísérnek. Nemsokkal azután, hogy visszatértek a vőlegény lent
hagyja a barátokat, hogy élvezzék a pipájukat meg a kávét. A menyasszony anyja
van fönt, a menyasszony pedig egy másik részben. A menyasszony fejét kendő
takarja. A vőlegénynek ajándékot kell adnia, az "arc felfedésének
díját". Mialatt leszedi a kendőt a következőket mondja: "Allahnak, az
Irgalmasnak és Könyörületesnek nevében. Az éjszaka meg van áldva." Ekkor
néz a vőlegény először a menyasszony arcába. - Szokás időnként ezt hosszú
ceremóniával kísérni. Ilyenkor a vőlegény leveszi a menyasszonyról ruháit,
kivéve az ingét és ráülteti őt egy ágyra, ami Mekka felé van beállítva. A lány
háttal van Mekkának, a vőlegény pedig előtte imádkozik. - Ezután a vőlegény
behívja az ajtó előtt várakozó asszonyokat, akik aztán a zagharíttal adják
tudtára a vendégeknek, hogy tetszett a menyasszony. A ceremónia után lemegy a
barátaihoz és eltölt velük egy vagy két órát, mielőtt visszamenne a
feleségéhez.
Most, hogy megismertük milyen is volt egy házasságkötés a
múlt századi városi emberek között, tekintsünk meg egy mai beduin ceremóniát,
az Awlád 'Ali törzsben. Az Awlád Ali törzs a Líbiai-sivatagban Mersematrúh és
Siwa oázis környékén él, legfőbb jövedelemforrásuk az Egyiptom és Líbia közötti
csempészés. Asszonyaik elmondása alapján egy leány egyetlen okból házasodik és
ez a szex, azonban rövidesen rá kell jönnie, hogy a házasélet nem is olyan
egyszerű, mint ahogyan az elsőre tűnik. A jegyesek viselkedése egymással
szemben a szerénységre van kiélezve, vagyis nem mutatják ki érzéseiket, kevés
időt töltenek együtt, nem beszélnek egymáshoz, nem is ejtik ki egymás nevét. A
nő valódi érzelmeit versei fejezik ki. Legideálisabb náluk is az elsőfokú
unokatestvérek közötti házasság. Az esküvő napján fehérbe öltöztetik a
menyasszonyt, majd letakarják egy fekete fátyollal, a malaya laff-fal, hogy
nehogy valaki is megláthassa. Miután átvonult a vőlegény házába, leveszik róla
a leplet. Az ezt követő éjszakát pedig ünnepléssel, zenéléssel töltik. Az
éjszaka vége felé az apai unokatestvér fölmegy a vőlegényhez és megmondja neki,
hogy most már itt az ideje, hogy átvigye menyasszonyát a küszöbön. A szobában
ott ül a többi asszony, zömmel a lány nőrokonai. Ők vetkőztetik le a leányt és
fogják le a deflorációhoz. Ezt a férj végzi el egy tiszta gézzel, amit az
ujjára csavar. Ha megjelenik a vér bizonyosságot nyer a leány tisztessége. Ezek
után a véres gézt bemutatják a rokonságnak is mindezt bizonyítandó. A
deflorációt pedig nagy lakoma követi, melynek során asztalra szokott kerülni
egy pár hím kacsa makarónival, vagdalt hússal.
Beszámolók
Saját tapasztalatairól beszél egy asszony, aki elmondja
saját házasságának történetét. Elmeséli, hogy 9 évesen adták férjhez. A
nászéjszakán amikor fölment a szobába, ott találta a többi asszonyt, akik
mondták, hogy vegye le a ruháját, de ő ellenkezett, miszerint ez illetlenség,
erre az asszonyok nevettek, amit ő nem értett. De akkor lefogták és letépték
róla a ruháját. Rugdalózott, de a földre szorították, kezére, lábára
telepedtek, hogy mozdulni sem bírt. Bejött a férje, ujja köré csavart egy
gézpólyát és így végezte el a deflorációt, melyet miután megjelent a vér
megmutatott az asszonyoknak, akik hírül adták a leány tisztességét a vendégeknek,
majd elvonultak és magukra hagyták őket. Az asszony több napon át elhúzódott
férjétől, és rosszul érezte magát.
Ennek ellenpéldáját meséli el egy másik asszony, aki megtalálta a kibuvót a házasság alól, mégpedig úgy, hogy azt állította magáról - és ennek megfelelően is tett -, hogy dzsinn költözött belé, így békében hagyták: Első házassága esetében elsőfokú unokatestvéréhez adták, akivel ugyanabból a törzsből valók voltak. Elmeséli, hogy egy nap emberek jöttek a sátrakhoz és megkérték a kezét, de nem akart megházasodni, mert nem érezte még magát alkalmasnak a házas életre 14 évesen. Egyik nap nagy vigasságra lett figyelmes, és mikor okát kérdezte azt mondták neki, hogy egy másik unokatestvér házasságát ünneplik, így ő is együtt ünnepelt a többi emberrel. Azonban hirtelen megragadták - az apja és egy másik rokon - és megakarták fürdetni. Ellenkezése ellenére végül elvitték férje sátrába, ahol sikoltozni kezdett, amikor reggel férje bejött, hogy elvégezze a deflorációt. Megszökött, de rátaláltak és visszavitték. Sikerült újra megszöknie. Otthon forgatta a szemeit, a földön fetrengett. Családja azt hitte, hogy megbolondult, ezért imádkoztak érte és hívtak egy szent embert, aki talán tud orvosságot a bajra. Megállapították, hogy túl fiatal még a házasságra, így visszaadták a nászéjszakát és otthonmaradhatott.
Ennek ellenpéldáját meséli el egy másik asszony, aki megtalálta a kibuvót a házasság alól, mégpedig úgy, hogy azt állította magáról - és ennek megfelelően is tett -, hogy dzsinn költözött belé, így békében hagyták: Első házassága esetében elsőfokú unokatestvéréhez adták, akivel ugyanabból a törzsből valók voltak. Elmeséli, hogy egy nap emberek jöttek a sátrakhoz és megkérték a kezét, de nem akart megházasodni, mert nem érezte még magát alkalmasnak a házas életre 14 évesen. Egyik nap nagy vigasságra lett figyelmes, és mikor okát kérdezte azt mondták neki, hogy egy másik unokatestvér házasságát ünneplik, így ő is együtt ünnepelt a többi emberrel. Azonban hirtelen megragadták - az apja és egy másik rokon - és megakarták fürdetni. Ellenkezése ellenére végül elvitték férje sátrába, ahol sikoltozni kezdett, amikor reggel férje bejött, hogy elvégezze a deflorációt. Megszökött, de rátaláltak és visszavitték. Sikerült újra megszöknie. Otthon forgatta a szemeit, a földön fetrengett. Családja azt hitte, hogy megbolondult, ezért imádkoztak érte és hívtak egy szent embert, aki talán tud orvosságot a bajra. Megállapították, hogy túl fiatal még a házasságra, így visszaadták a nászéjszakát és otthonmaradhatott.
A legtöbb Awlád 'Ali 15-20 éves kora között házasodik. A
fiúk 15-30 évesen, gazdasági helyzetük szerint, azonban azt mondják, hogy sok
házasság megy szét, mert a fiatalok nem férnek össze. A válás kritikus esemény
lehet az emberek életében. A házasság első néhány évében, gyermek születése
előtti válás ritkán vezet szenvedéshez. A nő visszatér családjához, és nem
sokkal később újra megházasodik. De a sok év utáni házasság szétválása sok
nehézséget okoz. Ekkorra a nőnek már több gyereke is van és nem valószínű, hogy
el akarjon válni, mert akkor el kéne hagynia gyerekeit, és ezt a legtöbb nő nem
tudja elviselni. Ilyenkor általában egy valódi vita után a férj válik el az
asszonytól, vagy elhagyja egy fiatalabb feleségért. Ebben az esetben az
asszonynak két választása van: vagy visszatér a rokonaihoz, vagy a gyerekeivel
marad. Általában ez utóbbi mellett szokott dönteni, és ekkor a férjnek el kell
őt látnia, ruháztatnia, etetnie. Ha haraggal válnak el, nem maradnak együtt.
Barátságosabb esetekben, például, ha fiatalabb feleségért válik el a férj,
akkor az idősebb nő megőrzi pozícióját, ő lesz a háztartás vezetője, irányítja
a család gazdasági ügyeit, amit ex-férjével beszél meg. A váláshoz hasonlóan a
poligámia is problémákhoz vezethet. Az Awlád 'Ali között egyre jobban egyre
inkább terjed a többnejűség, mert a csempészésből annyira meg tudtak
gazdagodni, hogy el tudnak tartani több asszonyt is egy háztartásban. A korábbi
generációk kevésbé vettek el egynél több nőt. A nők azon viccelődnek, hogy
legjobb a szegények asszonyainak, mert csak férjüknek nincs pénze még egy
feleségre. Új feleség feltűnésekor változó szokott lenni a reakció az első
feleségek részéről. Ha a szenior beszélt már az új feleséggel vagy esetleg ő választotta
ki, rendben megy tovább minden, és ebben az esetben a feleségek egymás
"nővérei". Azonban ez nincs mindig így, és erről szól Mabrúka
története is, aki nem volt hajlandó elmenni férje és új feleségének esküvőjére,
sőt még az előkészítésben sem segített.
Szembetűnő a két fajta házassági szokás közötti különbség.
Ma már nincsenek divatban a Lane által említett hangos, zenés menetek, a
különféle stációk. A legfigyelemreméltóbb formai különbség pedig, hogy Lane
csak utal a nászéjszakára, de hogy mi történik alatta, igazából nem derül ki,
erről már csak az Awlád 'Ali asszonyainak elbeszélései adnak számot. Ezt a
formai különbséget azzal lehet indokolni, hogy Lane egy igazi, prűd angol volt
a 19. Század elején, aki illemből kerülte az ilyen jellegű témákat.
Bibliográfia
Edward Lane: The Manners and Customs of the Modern
Egyiptians, 1963 London
Lila Abu-Lughod: Veiled Sentiments, 1987 Egypt
Evelyn A. Earley: Baladi Women of Cairo, 1993 Egypt
Nayra Atiya: Khul-Khaal, 1987 4th printing Egypt
2013. április 13., szombat
Az orientális tánc története 3.
Az orientális
tánc története III.
A nőiesség
A ma a
köztudatban téves elnevezéssel "hastáncként" élő tánc és elődei
mindig izgatták, elbűvölték az embereket, hozzájárultak lelkiállapotuk, esetleg
tudatállapotuk megváltozásához. Őseink több ezer évvel ezelőtt is keresték már
azokat az utakat, amelyek segítségével adottságaik, képességeik maximumát
tudták előhozni. Ezeknek egyike volt a hipnotikus hatású "hastánc",
amelyben a törzs asszonyai körülvették vajúdó társukat, hogy segítsenek neki. A
szülő nő átvette a többiek által végzett hullámzó hasmozdulatokat és a
méhösszehúzódások ritmusára mozgott, csökkentve az esetleges fájdalmakat,
könnyítve a szülést.(Erről egy etnológus-táncosnő személyes marokkói
élménybeszámolójában később részletesen olvashatsz.)
Ma első hallásra az emberek többségének a
"hastánc" szó hallatán áttetsző szoknyák, fátylak, kendők, csillogó
flitterek, csörgő fémpénzecskékből készült övek, láncok, röpködő gyöngyfüzérek,
szabadon szálló hajfürtök, kígyózó karok, rezgő mellek, hullámzó has, ringó
csípő, arab vagy török dallamok, ritmusok jutnak eszébe. Mindezek között elrejtőzve
és feltárulkozva, közeledve és eltávolodva ott van a titok, a NŐ.
A NŐ az ősi
anyaistennő, akinek hasa az élet kelyhe, a NŐ, aki az istennő kultusz papnője.
Ahogy Ízisz Szaisz városban álló szobra talapzatán olvashatjuk : "Én
vagyok minden, ami volt, ami van, ami lesz…Soha semmilyen halandó nem fedi fel,
ami fátylam alatt rejlik”
Az egyik
legrégebbi táncoló anya ábrázolás a körülbelül 21000 ezer éves , széles
csípőjű, nagy mellű "Lausseli
Vénusz" reliefje, amelyet a franciaországi Dordogne völgyében lévő
barlangban találtak. Európa, Ázsia és Afrika-szerte számos szobrocska és
sziklarajz bizonyítja a valamikori nő-központú világképet.
A tánc az
anyaistennő kultuszának részeként, képes (volt) kapcsolatot teremteni a fizikai
és a szimbolikus világ között. A csípő és a has hullámzó, köröző mozdulatai
fontos részei voltak a szertartásoknak, hiszen a női öl (volt) az élet forrása,
folytonosságának biztosítéka. Abban az időben, amikor az ember még nem ismerte
a nemi aktus és a gyermekszületés közötti összefüggést, az anya, a nő
megbecsülése természetes volt. Annál is inkább, mert a családfát is anyai ágon
tudták nyomon követni. A rituálékat is nők végezték és isteneik is nők voltak.
Sok nép
teremtésmítoszában a nő teremtette meg a Földet, vagy őrizte az Édenkertet. A
sumérek Paradicsomában a bölcsesség istennője, Sziduri uralkodott, a
görög Heszperidák kertjében Héra. A hullámokon táncoló Euronyme
istennőt a Szél ejette teherbe kígyó alakjában s így született a világtojás. A
finnek Kalevalájában Imatarnak a térdére fészkelt a kacsa, s egyik tojásából
kikelt a világ. Az évezredek során az életadó, bőséget osztó, növekedést hozó
anyaistennő különféle neveken oltalmazta az emberiséget.
Néhány
közülük:
Aruru, Inanna (sumér); Mummu, Tiámat
(mezopotámiai); Astarte, Istár (főniciai); Maat, Tefnut, Nut, Izisz, Hator
(egyiptomi); Gaia, Thétisz, Artemisz, Afrodité, Reia, Phoibé, Dioné,
Mnenoszüné, Maia, Vénusz, Métisz, Athéné, Európa, Hekaté, Perszefoné (görög);
Juno, Diána, Luna, Titánia, Cybele (római); Ilmatár (finn); Sakti, Durga, Aditi
(indiai); Frigg, Hel, Freyja (germán); Tara (tibeti); Kwan-jin, Nu-wa (kínai);
Kannon(japán); Al-Uzza, Al-Manat, Allát (ősi arab).
Vénusz |
A
patriachátus kialakulásával, a területszerző háborúk kezdetével azonban a női
istenségek háttérbe szorultak. A családi tűzhely őrzése, a gyermekek
szoptatása, nevelése miatt helyhez kötött nő már nem lehetett ideál. A hadak
istenei férfi formát öltöttek, a női isteneknek csak az maradt, hogy
szórakoztassák őket. A férfi isteneknek férfi papok kellettek és a papnők az
istenek táncosnőivé, háremhölgyeivé váltak. A velük való áldozás egyféle
templomi prostitúcióként fogható föl. A rituálék formája is megváltozott. A
tánc azonban a kereszténység első évszázadaiban is még jelen volt a
szertartásokban. A mai modern egyházakban is-főleg az USA-ban helyet kapnak a
táncok.
A téma
szakértőjétől, a sajátos humorú, több mint 40 éve a keleti táncokat kutató,
gyakorló, tanító MOROCCO művésznéven ismert, világhírű Carolina Varga Dinicu-tól
idézek Roots(Gyökerek) című írásából:
"Mint ahogyan a kulturált beszéd is a
barlanglakó ember makogásából alakult ki minden tánc gyökerei valamilyen
vallási rituáléból erednek. Néhány közülük szándékosan erotikus. A tánc minden
formája (ahogyan a sportok, a torna stb is), ha jól csinálják, kellemes
látványt nyújt és hat az érzékekre. Sajnos sokan vannak, akik tudatlanságból és
szűklátókörűségből az emberi test néhány kellemes mozdulatát közönségesnek,
bujának tartják.
Ez az ő
problémájuk, viszont ha valaki orientális táncosként és etnológusként keresi a
kenyerét, óhatatlanul összeakad a beteges gondolkodással és a vulgáris
félreértelmezésekkel.
A feltűnően
helytelen "hastánc" elnevezés nemcsak hogy nem helyén való, hanem
annyira inzultáló, mintha a flamencót "csótánygyilkolásnak"
titulálnánk. Még rosszabb...”
Forrás: Balla Tünde
2013. április 12., péntek
Body Art és Nivea Day
A táncolás mellett nagyon fontosnak tartom, hogy mind koordinációs készségünket, testtudatunkat, állóképességünket, kitartásunkat fejlesszük és a hastánc mellett egyéb mozgásformával kiegészítsük a "mozgáspalettánkat". Hiszen nem válhat jó táncossá az akiben nincs meg az erő, állóképesség és egyensúlyérzék és aki nem keresi a változatosságot és a folyamatos fejlődés lehetőségét. Ha úgy döntünk, hogy a mozgást, táncot beszeretnénk hozni az életünkben és azt a mindennapjaink részévé tenni, akkor már félig nyert ügyünk van. Hiszen a döntés már megszületett bennünk. Az elhatározáson túl, a tudatosság is számottevő. Tudatosság révén születnek a legjobb döntések. Nincs olyan hogy a legjobb út, az utat mindenkinek magának kell megterveznie. Ami nagy segítséggel szolgálhat és irányt mutathat az a megfelelő önismeret. Önmagunk megismerése nagyon fontos, hiszen így tudhatjuk meg, hogy mik azok a dolgok amik fontosak számunka. Milyen a természetem? Nyugodt vagyok vagy inkább pörgős? Mire van szükségem? Mi kapcsol ki?
Én kiegészítőként a Body Art-ot választottam. A Body Art egy funkcionális tréning, amely a jógából, pilatesből és gyógytornából vesz ki anyagokat, mozdulatokat, különleges hangsúlyt fektetve a légzésre,nyújtásra, lazításra. Az edzések során láthatóan megerősödnek izmaink, tudatosabb életforma alakul ki, több energiánk lesz. Ha kedvet kaptál te is egy újfajta vagyis saját tested megismeréséhez próbáld ki te is, vagy bármi mást, amit úgy érzel, hogy passzolna hozzád, életviteledhez.
Egy pár hónapja még kezdőként reszkettem az órán a kitartott pózokban, most meg már a Nivea Day-en, nagyszínpadon csináltam együtt társaimmal a bemutatót! :)
Sok sikert kívánok az útkeresésben!
Viki
Egy pár hónapja még kezdőként reszkettem az órán a kitartott pózokban, most meg már a Nivea Day-en, nagyszínpadon csináltam együtt társaimmal a bemutatót! :)
Sok sikert kívánok az útkeresésben!
Viki
Az orientális tánc története II.
Awalimok
A művelt, csak nőket szórakoztató egyiptomi almék vagy
awalimok nagy tiszteletben álltak. Gazdag
Awalim |
Ouled Nail
Az
awalim társadalommal ellentétben az algériai, tunéziai sivatagban élt Ouled
Nail törzs lányainak tánca eredetileg nem csak szellemi, művészi tevékenységgel
párosult, hanem a fizető férfiak nemi vágyainak kielégítésével is. A törzs, a
sok száz beduin törzs egyikeként az iszlám előtti évezredekből eredő
matriarchális viszonyok között élt. Mér i.e. VI. századból vannak róluk
feljegyzések, mint különleges fejdísszel rendelkező táncosokról.
Érméket,drágaköveket hordtak.
Ouled Nail |
Földben, fában, kőben, szélben lakó isteneik nőneműek
voltak. A nők sexualitással kapcsolatos munkavégzése a törzsben dicsőségnek
számított, mint Babilonban a templomok papnőinek hasonló tevékenysége. Szokás
szerint a lányok 12 éves koruktól, egy idősebb asszony vezetésével Biskra
környékéről kiindulva Szahara oázisait járták. A karavánok utasait kiszolgálva
a cserébe kapott értékeket félretették családjuknak. Az indulást tudatos
felkészítés előzte meg, amelyet pici kortól történő tánctanulás mellett, a
szexuális felvilágosítás is kiegészített. Amikor a lányok a családalapításhoz
szükséges pénzt megkeresték, visszamentek törzsükhöz, ahol nagy tisztelet
övezte őket. Örült a család, ha lánya született, hiszen anyja nyomdokaiba lépve
folytathatta törzse hagyományát, amik az iszlám fölött állnak, és a nőknek
nagyobb erőt tulajdonítanak és nagyobb hatalamat adnak. Az Ouled Nail lányai
nagy ezüst vagy arany fülbevalókat hordtak. Nyakukban gyakran több láncot is
viseltek. Legjellegzetesebb ékszerük a hasukig leérő szögletes, kőberakásokkal
díszített nyakba való volt. A különleges ékszer a tolvajok elriasztására is
alkalmas volt. Színes többrétegű, bő ruházatuk, koronaszerű, díszes fejékük
varázslatos külsőt kölcsönöztek nekik. Zenészeik törzsük fiaiból kerültek ki.
Bendíren (egykezes,keretes dobon), neyen (nádfuvola) kisérték őket. Etinne Dinet francia festőnek köszönhetően
sok művészi kép maradt fönn róluk. A National Gaographic Magazin 1914
januárjában fotósorozattal örökítette meg ezeket a különleges tekintetű nőket.
Táncuk jellemzőit a magrebi országok mai táncaiban is megtalálhatjuk. A tánc
inkább csoportos mint egyéni. A szólók a csoportból előre lépve egyedül, gyakran
párosával történnek. A táncosok hol dobbanásszerűen, hol csoszogó lábmunkájának
más-más funkciója van. Az intenzív előre-hátra lépések a földdel, annak
szellemeivel való kapcsolatfelvételt szolgálja. A kézmozdulatok az ég és föld
közötti kapcsolatot szimbolizálják.
Etinne Dinet |
Mutrub
Az imént említett szaharai táncokkal ellentétben a perzsa
mutrubok tánca maga volt a lágyság, finomság. A perzsa-táncos kurtizánok
előkelő házaknál léptek fel. A tánctudás, zeneértés mellett az almékhoz
hasonló, magasfokú általános műveltség jellemezte őket. Mozdulataik légiesek,
gyengédek voltak, sok kar és kézfejhasználattal. Fejüket csúsztatták, hajukat
lóbálták, tekintetüket aktívan használták. Híresek voltak a finom szőnyegen,
virágszirmok között előadott hullámzó mozdulatokból álló talajtáncukról.
Perzsiában mindig nagy jelentősége volt a táncnak.
Forrás: Aziza
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)