A Sayyadina Bellydance tánciskola estjén a tanítványok bemutathatták egész éves munkájukat, illetve a hastánc gyökereiről, az arab kultúráról is tájékozódhattak az érdeklődők!
Az orientális tánc szerepe
Nincs még egy tánc, ami a világnak szinte minden
részén ennyire sokféle változatban és értelmezésben létezne, mint az orientális
tánc. Ebből a szinte határtalan sokszínűségből fakad az is, hogy az orientális
tánc nem csak műfajilag, de már elnevezését tekintve is nehezen meghatározható:
eredeti neve az arab nyelvben és kultúrában "Raqs Sharki", azaz
"a Kelet tánca". A nyugati civilizációban először használt nevét a
XIX. századi Egyiptomba látogató francia katonáknak köszönheti, akik
"Danse du ventre", azaz egyszerűen "hastánc" névre
keresztelték. Ennek a kifejezésnek a tükörfordításaként terjedt el angol
nyelvterületen a "Bellydance" megnevezés, és ennek nyomán ismerte meg
a keleti táncot a magyar közönség is "hastánc"-ként.
Egyesek szerint ebben az elnevezésben a has, mint
az anyaság, a nőiesség és a világi hit kifejeződése használatos, más vélemények
szerint azonban ez a kifejezés a hozzá kapcsolt asszociációk miatt szexista, és
bántóan leegyszerűsíti az orientális táncot.
Az orientális tánc azonban korántsem kizárólag a has mozgására épül -
itt a női test más táncokban nem tapasztalt teljességében kap szerepet, annak
egészének és részeinek izolált és harmonikus mozgásán alapul.
A táncest videója:
Az orientális tánc eredete
Az
orientális tánc eredete az ókori keleti kultúrákban gyökerezik. Egyiptomban
és az ókori sumérok földjén is találtak táncosokat ábrázoló korabeli
leleteket, eszközöket, tárgyakat.
Az ókori civilizációkban a táncot elsősorban szakrális
szertartások során adták elő, így ez az akkor rituális kifejezésforma a
szent tánc szerepét töltötte be. A táncok istenekhez szóltak, imaként vagy
hálaadásként, áldást vagy gyógyulást kérve, de imitálták a termés elvetését és
betakarítását is.
Egyik legjelentősebb funkciója volt a nő felkészítése a gyerekszülésre,
így a tánc a szakrális szerep mellett a mindennapi életben is a termékenységhez
kötődött. Mindemellett számos más funciója volt, már az ókorban is gyakran
alkalmazták világi szórakozások előtt, és mindennapi tevékenységeik
eltáncolására (erre jó példa a perzsa öbölbeli tánc a Khaligy, ami a
gyöngyhalászat hagyományából eredően ma is a hajszárítási mozdulatokat őrzi).
 |
| Khaligy produkció |
Az azonban mindig is jellemző volt erre a táncra, hogy legjelentősebb színterei
a női közösségek voltak, akár a mindennapi, akár a templomi közegben. A papnők
által irányított rituális termékenységi szertartásokon férfiak nem is vehettek
részt, ahogy a vallásos iszlám közösségekben bizonyos eseményeket a mai
napig nem ünnepelnek együtt a férfiak és a nők. Ez is mutatja a hastánchoz való
modern hozzáállás tévességét, ami szerint a tánc a háremek világában alakult
ki, így eredendően férfiak szórakoztatására hivatott. Természetesen az iszlám
világ egy színhelyét sem lehet kizárni az orientális tánc "lelőhelyeinek"
köréből, de az eredeztetését a később kialakult vagy rárakódott funkcióktól el
kell határolni.
A gavazzik
Később
kikerült a tánc a templomokból a világi életbe
és szórakozásból, illetve szórakoztatásból végezték az úgynevezett
gavazzik. A gavazzi kifejezés eredetileg az Indiából elvándorolt,
Egyiptomban a
települések szélén, a társadalom perifériáján élő
zenész-táncos-mutatványos
cigányokat jelölte, akik mások szórakoztatásával keresték kenyerüket. Az
évszázadok során a gavazi szó minden, a köznép nyilvános
szórakoztatásával foglalkozó ember gyűjtőnevévé vált.
 |
| Gavazzi táncosnő |
A gavazik
települések, vasárok terein táncoltak, zenéltek. Táncukat népük zenészei
kísérték a rebab nevű, hegedűhöz hasonló hangszeren, derbukán (homokóra
alakú dob). Produkcióik láttán a közönség tagjai ugyanúgy fejezték ki
tetszésüket, ahogyan a ma, pénzt dobáltak nekik. A hagyomány szerint a
ruhájukra, csípőkendőjükre, övükre rögzítették, varrták fel a kapott
fémpénzeket. Mivel más vagyontárgyaik nem voltak, ezért nagyon vigyáztak
megszerzett értékeikre, állandóan magukon viselték csilingelő kendőiket,
öveiket. Szemüket fekete kontúrral (kohl) hangsúlyozták, kéz- és lábujjaik
végét és tenyerüket gyakran hennával festették. A népréteg megbecsültsége igen
alacsony volt, szinte folyamatosan vándoroltak. Hagyomány szerint a családokban
a férfiak zenéltek, a nők táncoltak. A történelmi változások az elmúlt néhány
száz évben az öltözéket megváltoztatták, de a lényeg ugyanaz maradt: a táncukra
jellemző az érzelmi telítettség, az egyszerű, erőteljes, ösztönös mozdulatok,
az erősen hangsúlyozott csípő mozdulatok, a gesztikuláció és az ujjcin
használata. Öltözetük tekintetében, mindig az egész testet takaró vászon,
csőruhába öltöztek és kendőkkel hangsúlyozták a csípőmozdulatokat.
Beledi, mint műfaj
A
folklór táncoknál maradva, fontos kiemelnünk az úgynevezett beledi
táncstílust. A beledi szó jelentése: népies. És a tánc
természetesen ezt a fajta mozdulatvilágot is tükrözi. Egy nagyon befelé
forduló, intim, mozgásos meditációt közvetítő tánc. Mély és földies mozdulatok
túlsúlya jellemzi, testközeli karokkal, kiemelt mellkas, csípő és hasmozdulatok
jellemzik.
Jellegzetes hangszerei:
furulyafélék (ney), oud, rebab, derbuka. Modernebb verzióban: harmónika,
trombita, saxofon és a derbuka.
 |
| Beledi |
A fátyol, mint eszköz
A fátyol
egy nagyon népszerű és gyakran használt eszköz az orientális tánc világában, európaiak
számára a rejtőzködés, misztifikálás, a hárembe bújtatott nő jelképe.
Egyiptomba az orosz
balett táncosok hozták be, 1900-as évek eleje. Nem kizárt, hogy a török táncokban
a kendő mint eszköz jelen volt. Mai táncokban látványértéke van, keretet ad a
mozdulatoknak.
Férfiak és tánc
Ahogy a
nők, a férfiak is gyakran táncolnak azonos neműek társaságában, legyen az egy
utcai shaabi parti, amelynek kizárólagosan a szórakozás a célja, vagy legyen az
spirituális eredetű. Az időbe egy picit visszamenve, fontos megemlíteni az
úgynevezett Tahteeb-nak nevezett mozgásformát, amiben az arab pásztorok
használták a botot, ma már ez a táncforma saidiként ismert. A saidi
Dél-Egyiptom Said nevű területén jellemző botos küzdősport volt, amivel a
férfiak testi erejüket mutatták ki. A táncra jellemző a férfias, földies
mozdulatok, ugrások, guggolások, bottechnika, lovak lábmunkáját imitáló
mozdulatok. A lovak lábmunkáját imitáló mozdulatok kultúrtörténetileg oda
vezethetőek vissza, hogy egy férfinak egy ló birtoklása, valamint a lóval való
sikeres bánásmód a férfiasságát fejezte ki ebben az időben. A bot használat a
magyar néptáncban is megtalálható.
Orientalizmus és hastánc
 |
| Walzer-USA |
|
A modern hastánc történetét 1893-tól szokás
számítani. Ebben az évben, a Chicagoi Világkiállításon szembesült először a
baletthez és a természetellenesen átformált alakhoz szokott nyugati közönség a
női test szabadságát és eredendő szépségét hirdető orientális tánccal. Az első
hírvivők szíriai táncosok voltak, közülük is egy "Little Egypt"
nevű táncos vált a leghíresebbé. Az akkori erkölcsi normáktól eltérő
mozdulatkultúra nagyon szokatlan volt a komoly társastánchoz szokott Amerikai
közönség számára.
Az első döbbenet után egyre nagyobb tömegeket kezdett vonzani az először még
csak kuriózumnak számító orientális tánc. Ez részben a századfordulón kezdődő
Kelet felé fordulásnak köszönhető. Az orientalizmus az első és a második
világháború között
 |
| Little Egypt |
|
teljesen kibontakozott, katonák, tehetős brit és francia
férfiak százai menekültek ide szórakozni, a rejtélyes keleti nőket felfedezni.
Az európai ember számára az orientalizmus művészi megjelenítése akkoriban többnyire
a fülledt erotikát jelképezte, lásd ezt a képet például.Eredeti környezetében az orientális tánc első
modern színhelye az 1927-ben megnyílt kairói Casino Opera volt. Itt
alakult ki a már kabaré-stílus, amit a század csillogó sztártáncosai adtak elő.
Az 1940-es és '50-es években Kairó volt a közel-keleti kultúra szórakoztató
központja, s a leghíresebb, ma már legen
 |
| Samia Gamal |
dának számító orientális táncosok is
ekkor jelentek meg a színen, és sorsuk a Casino Operában fonódott egybe: Tahya
Karioka, Samya Gamal, Naima Akef.
Ezek a művészek a filmvásznon is rendre feltűntek,
 |
| Tahia Karioka |
|
s ez a világ minden
táján hatást gyakorolt a táncosokra. Ekkor kezdődött a modern orientális tánc
aranykora. Az 1900-as évek második felében iszlám vallásos csoportok folyamatosan
próbálták visszaszorítani, ennek eredményeképpen a legendás szórakozóhelyek és
 |
| Casino Opera |
táncszínházak bezártak, a tánc sok helyen sajnos turisztikai látványosság
szintjére egyszerűsödött. Ez a folyamat azonban jelenleg megfordulni látszik,
köszönhetően a hihetetlenül nagy nyugati érdeklődésnek, ami a XXI. században az
orientális tánc iránt mutatkozik. Amerikában és Nyugat-Európában a tánc
elsősorban professzionális szólótánc illetve amatőr hobbi- és csoporttánc
formájában létezik, de egyre több a műfajban a táncszínházi törekvés
is, s mindenképpen egyre közelebb kerül az őt megillető helyhez, ahhoz, hogy
művészeti ágként fogadják el.
 |
| Nieto Mercedes- Kortárs Orientális Táncos |
